Híreink:

Április elseje a bolondság, a tréfálkozás napja. Ilyenkor sok minden megengedhetÅ‘, és az ötletes tréfákon nem illik megsértÅ‘dni. Persze, mindennek van határa, és nem jó, ha a bolondozás durvaságba torkollik. Ám a jól irányzott poénok frissítÅ‘en hatnak az emberre. És azt vajon tudod-e, hogy honnan származik az áprilisi tréfálkozás szokása?

Végre itt az április, ami a szerelem és a bolondozás hónapja. Ezt az idÅ‘szakot az ókori rómaiak Vénusz istenasszonynak szentelték, mert a naptárt megreformáló Julius Caesar a saját családjának Å‘sanyját tisztelte benne. Vénusz járulékos mellékneve pedig "aprilis" volt, amely szó a latin "aperire", "megnyitni" igébÅ‘l ered. Mivel a szerelem istennÅ‘jérÅ‘l van szó, a "megnyitás" eredetileg a szülés aktusára vonatkozott, de naptári fogalomként késÅ‘bb úgy magyarázták, hogy a konzulok április elsején nyitották meg hivatalosan az esztendÅ‘t.

Ám hogy ebbÅ‘l a napból miképpen is lett a "Bolondok napja", azt valójában nem lehet tudni. Rengetegféle találgatás van az eredetérÅ‘l, ám egyik sem túl meggyÅ‘zÅ‘. Talán az óitáliai Szaturnáliákból származó középkori bolondünnepre vezessük vissza? Az egyetlen szépséghiba csak az, hogy ezt az ünnepet december 28-án vagy újév napján, január elsején tartották.

Egy másik forrás szerint az áprilisi tréfálkozás eredetét Franciaországban kell keresnünk. A régi francia naptár szerint az esztendÅ‘ április 1-jén kezdÅ‘dött. Ezen a napon Å‘si szokás szerint az ismerÅ‘sök ajándékokkal lepték meg egymást. IX. Károly király 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy az esztendÅ‘nek onnantól fogva január 1-jén kell kezdÅ‘dnie. Így az ajándékozások idÅ‘pontja is áttolódott január elsejére, de a régi évkezdet még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Eleinte április 1-jén is küldözgettek ajándékokat egymásnak, majd - tekintettel a kettÅ‘s költségre - az április elseji ajándékozgatás átalakult: értékes meglepetések helyett inkább tréfákat küldtek, s végül kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással, vagyis bolondozással ünnepelték meg.

Talán az egyik legrégebbi tréfát Toulouse grófja, XIV. Lajos francia király fia eszelte ki. Áldozatul Gramont márkit választotta. Március 31-ének éjszakáján, mialatt a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháit. Minden egyes darabot felfejtettek, majd újra összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarta húzni a nadrágját, de nem fért bele. Riadtan nyúlt mellénye után, ám nem tudta begombolni. Ugyanígy járt a kabátjával is. Javában küszködött, amikor rányitotta az ajtót az egyik cinkostárs: "Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen meg van dagadva!" A márkiról gyöngyökben hullt a veríték, hogy miféle furcsa és borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtattak, az orvos pedig - aki szintén beavatott volt - megvizsgálta, receptet írt és gondterhelten távozott. Elszaladtak a recepttel a gyógyszerészhez, aki visszaküldte, hogy nem érti. Nem is érthette, mert ez volt ráírva latinul: "Accipe cisalia et dissue purpunctum". Vagyis "Végy ollót, és vágd fel a mellényedet!"

Hogy a márki miképp reagált az ugratásra, azt ma már nem tudhatjuk. Az viszont örök érvényű igazság, hogy másokon nevetni könnyebb, mint magunkon - még áprilisban is.